Útvonaltervezés

Útvonaltervezés

Bár a telekommunikációs kütyük bűvöletében egy ismeretlen földrajzi célpont megközelítése nem okozhat túl nagy gondot, mégis úgy gondoltuk, hogy sokan szívesen veszik, ha útvonaltervezés gyanánt néhány “bennfentes” tanáccsal segítjük őket, ha még nem jártak nálunk. Bemutatjuk, hogy a különböző irányokból hogy jutnak el legegyszerűbben szervizünkbe!

Útvonaltervezés HÉV

Északról

Útvonaltervezés: Ha Budapest északi feléről érkezünk, akkor két választási lehetőségünk is van. Az egyik a Szentendre vagy Békásmegyer felől érkező H5-ös jelzésű HÉV, amelynek a Tímár utcai megállójánál kell leszállni, majd a felüljárón átkelve, elindulni a Tímár utcán – ez az utca pontosan a HÉV-megállóra merőleges – egészen a Pacsirtamező utca sarkáig, ahol, ha balra fordulunk, már csak néhány lépést kell megtennünk, hogy megtaláljuk a 19-es számot és a bejáratot. A másik lehetőség az Óbuda, Bogdáni úttól induló 9-es vagy 109-es buszjárat. Ezzel szintén a Tímár utcai megállónál kell leszállni. Innen nagyon könnyen, a kereszteződésben található gyalogosátkelők igénybevételével már meg is közelíthetjük a Pacsirtamező u. 19-et!

Nyugatiból

Útvonaltervezés: Azok számára, akik a belváros felől érkeznek jó kiindulási pontot jelenthet a Nyugati pályaudvar. Innen a legkényelmesebben szintén a 9-es busszal közelíthetik meg az Atlantis Notebook új irodáját. A kulcs természetesen a Tímár utcai megálló, csak ebben az esetben a busz haladási irányához képest visszafelé kell gyalogolni kb. 50 métert, mire a kereszteződésen átkelve megtaláljuk a Pacsirtamező utca 19-es számot. Ha valaki ódzkodik a hosszas buszozástól, annak gyorsabb megoldást jelenthet a 4-6-os villamos és a Békásmegyer (Szentendre) felé közlekedő H5-ös jelzésű HÉV kombinációja, ahol egy kis gyaloglás fűszerezi a megközelítést. Így a villamossal a Margit híd budai hídfőjéig kell utazni, ott átszállni a HÉV-re, majd a Tímár utcai megállónál leszállni. A felüljárón átkelve, elindulni a Tímár utcán – ez az utca pontosan a HÉV-megállóra merőleges – egészen a Pacsirtamező utca sarkáig, ahol, ha balra fordulunk, már csak néhány lépést kell megtennünk, hogy megtaláljuk a 19-es számot és a bejáratot.

Déliből

Útvonaltervezés: Amennyiben Ön a Déli pályaudvar felől közelítené meg az Atlantis Notebook új irodáját, a következő utazási megoldások közül választhat. Elsőként a M2 jelzésű metróval érdemes kettő megállót utazni, vagyis a Batthyány térig. Innen vagy az Óbuda, Bogdáni út végállomás felé közlekedő 109-es busszal tudja megközelíteni irodánkat, vagy pedig a Batthyány tértől induló H5-ös jelzésű HÉV-vel. Mindkettő esetében a Tímár utcai megállóig kell utazni, majd a fentebb már leírt módon tudják megközelíteni a Pacsirtamező utca 19-et.

Keletiből

Útvonaltervezés: Végezetül, hogy ne maradjon ki egyetlen égtáj sem, ha a Keleti pályaudvar felől érkezne, akkor is a legegyszerűbb módja annak, hogy eljusson hozzánk, ha az M2 jelzésű metró Déli pályaudvar irányába tartó járatára száll fel, amellyel a Batthyány tér megállót rövid idő alatt el is éri, majd az előző részben foglaltak szerint utazhat tovább új irodánk felé.

Telefonos segítség

Természetesen, ha más irányból érkezne, vagy egyszerűen csak további kérdése merülne fel azzal kapcsolatban, hogyan közelítse meg az Atlantis iPhone szerviz irodáját, nyugodtan keressen minket elérhetőségeink valamelyikén, és biztos lehet benne, hogy segítünk!