Ezért nem érdemes lopni az Apple üzleteiből

Az egyesült államokbeli hivatalos Apple Store-ok elsőre könnyű prédának tűnhetnek a tolvajok számára, a tavalyi év vége óta már az iPhone-ok sincsenek rögzítve az asztalokhoz. Pénteken egy négytagú banda ezen fellelkesülve egy óra alatt két, San Diegóban található Apple Store-t is sikeresen kifosztott, azonban butaság volt azt hinniük, hogy ilyen egyszerűen sikerülhet sok pénzre szert tenniük.

Hírünk írásáig a helyi rendőrség még nem kerítette kézre a három tolvajból és a menekülőautó sofőrjéből álló bandát, ám ha véletlenül meg is úsznák a tettüket, akkor sem örülhetnek a papíron legalább 10 ezer dollár értékű lopott iPhone-nak és Macnek.

Forrás: NurPhoto/Wang Ying/Xinhua/Photoshot/NurPhoto/Wang Ying

Az Apple ugyan nem rögzíti az asztalokhoz a demózásra használt eszközöket, azonban különleges szoftvert futtat rajtuk: ha elvesztik az üzlet saját Wi-Fi routerének a jelét, akkor

automatikusan lezárják magukat, és az akkujuk lemerüléséig próbálják jelezni a földrajzi koordinátáikat az Apple készülékkereső szolgáltatásának.

A demóegységek szoftvereit nem lehet szimplán újratelepíteni, így a lopott eszközök maximum alkatrészként értékesíthetőek, de még így is csak egyes elemeiket sikerülhet elpasszolniuk a tolvajoknak.

Forrás: origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Solve : *
14 + 6 =