Kamuzik az Apple? Rövidebb üzemidőt mértek az iPhone-oknál, mint amit a gyártó állít

Okostelefonok akkumulátoros üzemidejét vizsgálta egy tesztlabor, és kiderült, hogy vannak gyártók, akik – mondjuk így – túlbecsülik akkumulátoraik képességeit.

Több felmérés is mutatta már, hogy egy új okostelefon vásárlásakor igen fontos a hálózatfüggetlen működési idő. Lehet ugyanis gyönyörű a dizájn, remek a kijelző, jó a kamera, azonban ha folyton lemerül a telefon, akkor a felhasználó nem fogja örömét lelni benne. A gyártók természetesen ebből a szempontból is vizsgáztatják az új modelleket (még mielőtt azok piacra kerülnének), és meg is osztják ebbéli tapasztalataikat a felhasználókkal, akik kénytelenek készpénznek venni ezt.

Vannak viszont független cégek, akik maguk megvizsgálják az ilyen állítások igazságtartalmát. Ilyen például a Which? néven is ismert fogyasztóvédelmi szervezet, amelyik nemrégiben hat ismert márka több mint 50 készülékét vizsgálta abból a szempontból, hogy mit állít a gyártó, és ehhez képest meddig bírja az akkumulátor. Azt tapasztalták, hogy e két mérési eredmény általában nem áll messze egymástól, pontos egyezésre a tesztmódszerek miatt nem is számítottak.

Azonban akadtak kirívó különbségek, méghozzá a HTC-nél és az Apple-nél. A HTC-modelleknél átlagban 20,5 óra beszélgetési időt adott meg a gyártó, a valóságban viszont egy órával kevesebbet lehetett beszélni. Még nagyobb volt az eltérés az Apple-nél: a kilenc vizsgált telefonra átlagosan 19,4 óra beszélgetési idő volt megadva, ehhez képest csak 14,8 órát mértek. Az iPhone XR-re például 25 órányi beszélgetési időt ad meg az Apple, azonban egy feltöltéssel csak 16 és fél órát lehet beszélni, ez már jelentős különbség.

© Which?

Mind a HTC, mind az Apple reagált, és azt állítják, hogy nem légből kapott adatokat adnak meg, szigorúan tesztelik a termékeiket, és a tesztelési környezetek különbségéből, illetve a mérési módszertanból adódnak az eltérések. Kérdés persze, hogy melyik mérés áll a közelebb a mindennapos felhasználói tapasztalathoz.

Vannak olyan gyártók is – derül ki a Which? jelentéséből –, amelyek készülékei nemhogy elérik az ígért üzemidőt, de bőven meg is haladják a papírformát. A három évvel ezelőtt megjelent Sony Xperia Z5-re például 17 órányi beszélgetési időt ad meg a gyártó, ehhez képest 8 perc híján 26 óráig bírta. Ugyancsak alábecsülte akkuját a Nokia (18,2 óra vs. 16,9 óra) és a Samsung (16 óra vs. 12,6 óra).

forrás: hvg.hu 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Solve : *
24 − 6 =